Elindultam Madridba...

Sziasztok :)

Mivel írok, egyben vagyok. Rengeteg minden történt velem az elmúlt 3 hétben: év eleji munkamegbeszélés, inspirációs hétvége, tempós hét az önkéntes munkában, majd egy szeminárium Benediktbeuern csodás kis közösségében...de ez most mind jelentéktelen az elmúlt 30 órához képest.

A sztori ott kezdődött, hogy már mielőtt szemináriumra mentem volna, kikértem a túlóráimat most csütörtök és péntekre. Mivel pénteken amúgy is csak délig vagyunk, csütörtökön meg az irodában fél 4-ig, és momentán azért ülünk ott, hogy csörög-e a telefon, és átadjuk az infót: mindenki csak hétfőtől lesz elérhető, gondoltam simán fog menni ez a dolog. Nem beszélve arról, hogy a német önkéntes is szemináriumon volt, és a titkárnő is szabadságon. Ergó egyedül lettem volna. A főnök beteg volt, aztán szerintem ki is ment a fejéből ez a kér(d)és. E-mail-en vasárnap ismét feltettem a kérdést, amire azt válaszolta, hogy hát nem, meg valakinek kell az irodában lenni...Mire én szépen válaszolva megkértem, hogy adja meg nekem ennek ellenére, mert szükségem van rá (13 munakap után, hétvége nélkül. Szabályos 5 munaknap 2 pihenő az önkénteseknél). Érvemet elfogadta, és kívánta élvezzem ki ezt a négy napot.

Hohó, kezdődik a kiélvezés:

Boldogságom határtalan volt, és néha nézelődök a skyscanneren, hátha valami jó kis repjegyet elcsípek, mint épp most: Nürnberg - Madid oda-vissza, szerdai indulás, vasárnapi érkezés: 130€. Átlagosan ez a repjegy 250-300€ között mozog, ezért hamar le is csaptam rá. Eljutni Nürnbergig relatív egyszerű, hiszen 120 km csak, szóval közel van.

Szerettem volna a legolcsóbban megúszni ezt az utat, ezért a buszt választottam, illetve couchsurfingeltem. Egy perui srác 4 napra szállást adott volna, aki perfekt német, angol, spanyol, tanult itt-ott amott, szóval minden klappolt.

Szerdán elindultam Benediktbeuernből Regensburgba (200km) kocsival a szemináriumról. Délre itthon is voltam, lezuhanyoztam, bepakoltam a kis malájdeuter táskámat (azért malájdeuter, mert ott vettem...) és szuper időben voltam. Még túlságosan is! A buszra már megvolt a jegyem...gondolkoztam, elmegyek előbb vonattal, de az 21€ volt, és a másik, hogy 2 órát mentek volna azok amik akkor indutak...

De most nagyon smucig akartam lenni, ami a vesztem lett. Éljen a Flixbus mégegyszer, hogy az ember lánya egyszer akar azzal eljutni valahová, és akkor késik EGY EGÉSZ ÓRÁT. Nem beszélve arról, hogy két szlovák sofőr volt, aki egy szót se beszélt németül, angolul. A 15:35-ös nürnbergi érkezésből pedig lett 16:45. Már a fél busz nekem szurkolt, meg kaptam a tippeket, menjek taxival, cseréltessem át a jegyem stb...

Beugrottam a taxiba, és 20€ elvitt az indiai sofőr a reptérre (ami amúgy nagyon közel van, csak épp nem csúcsidőben, hétköznap). Közben meghallgattam, hogy egyszer ő is lekéste a gépét, és 500€-ért kellett újabb jegyet vennie neki is. Nem nyugtatott meg ezzel, de legalább nyomatékosodott bennem, hogy nem vagyok egyedül ilyen szerencsétlen a világban.17:00 - én kiszálltam a kocsiból, a repülőgép meg felszállt. Pedig tényleg megpróbáltam. Kis szipogva a Ryanair pultjához mentem, de csak annyit mondtak, hogy már nem fognak felengedni a gépre. Nyilván. Mit is várt a magyar kislány :D Hát azért megpróbáltam, na! Sajnos a jegyet csak úgy cserélhetem be 100€-ért, ha a KÖVETKEZŐ Nürnberg-Madrid járatra megváltom a hibámat. De ez nem lehetséges, mert vasárnap megy az első, és nekem akkor kell már hazajönnöm. Más országba nem válthatom át a jegyet, ráfizetéssel sem. Szóval ez azért egy kicseszés valamilyen szinten. Ja, és ha eszedbe jutna javasolni, hogy csak oda jegyet másnapra más társaságnál: nem megy...120 mátyásért nem :D

Szóval kipotyogtak a krokodilkönnyek, és bánatomat egy hatalmasnagy csésze kávéba, és egy frissen csavart narancslébe folytottam. Újratervezés kezdődött, de nagyon le voltam törve: beleéltem magam, régóta el szerettem volna jutni Madridba, és amúgy is úgy sütött itt Németországban a nap, hogy arra gondoltam majd a Spanyolok között a fehér bőrömmel melltartóba szaladgálnék, milyen jó is lenne. Lehúzott a gondolat, és jó pár percbe telt, mire átkalibráltam az agyam, este 6 órakor már mit és hogyan tudok NÜRNBERG-ben csinálni?

Elindulni a városba. A reptértől közvetlen megy a földalatti, ami bevisz a városba (nem is annyira bonyolult).Természetesen vettem napi jegyet, mert az közel 8€ míg a menetjegy kb. 2-3€ volt. Egy srác a metrón nagyon nézett (nyilván a krokodilkönnyek felpöffesztették látványosan a párnáimat), és szóba eredtünk. Épp a kubai utazásából jött haza, mesélt arról, én is elmeséltem a rövid és friss sztorimat, és jófej volt. Azt vettem észre, mindenki körülöttem, már a reptéren a Ryanairesek hidegvérűségén kívül halál megszánva nézett rám. De a srác adott valami pozitívumot, ami akkor épp jól esett nagyon elveszett pillanatomban. Mondta, hogy tudok mekizni, leszálltam, és utunk elvált. 

Ha meki, akkor wifi, meg egy duplacsirkés buri kólával. Szállást keresni nem is nehéz, ha van couchsurfing alkalmazásod. És hihetetlen, de 5 percen belül találtam egy Tobi nevű fotós - telekomos nagyon jó arcot, aki elszállásolt annak fejében, ha elnézem, hogy nem rakott rendet... Hát gondolhatod, mennyire izgatott ez a dolog. A couchsurfing szuper dolog. Este mentem hozzá 9-re, mert addig dolga volt. Addig kicsit sétálgattam az amúgy csodaszép városban. Jó nagyot sétáltam, az idő még mindig jó volt. Egy kis beülős helyen lehúztam egy vodkát, ásványvízzel 4 €-ért. Mert megérdemeltem, aztán mentem Tobihoz.

A szállás: egy társasáz sokadik emeletén, egy kedves napfényes (amit csak reggel tudtam meg) lakás, nagy nappalival, ahol egy nagy kanapé van. Sört kaptam a kezembe, "érezd magad otthon, még egy kicsit dolgozom meg lefürdök,de érezd magad otthon" szöveggel. Nyilván már késő volt, kicsit beszélgettünk a konyhában, meg néztem amíg photoshoppol, merthogy hobbifotós. Sokan nem tudják, de amúgy én imádok kanapén aludni. Anyuéknál is ha lehet, ott alszom, mert sokkal pihentebb vagyok, mint az ágyban alvástól. Szóval tényleg perfekt volt az alvási időszak, ellátott wifivel is, és mondta, hogy ő reggel 7-kor elmegy dolgozni, de én csak aludjak, ha felkelek és elmegyek, húzzam be az ajtót magam után. Akár estig is maradhattam volna. Hát hihetetlen emberek vannak :)

Ma reggel felébredtem Tobi lakásában, és egyáltalán nem éreztem azt, hogy idegen helyen vagyok - minden rendben volt. Összeszedtem magamat, megnéztem, mit érdemes a városban megnézni, és igazából elindultam. Mára már backpacker-nek éreztem magam, vagyis jobban mint tegnap elindultam. Találtam egy szuper kis helyet a belvárosban, amit kijelöltem kávézós-reggelizős helynek. Utána nekivágtam, és a nevezetességeket, látványosságokat jártam körbe. Természetesen a lelkemen nem száradhat: megvettem a napijegyet szintén 8€-ért. A sok sétálásban néha megálltam, egy-egy pihenőre, elővettem Moldova György: A napló című könyvet, és elkezdtem olvasni. Annyira élveztem ezeket a pillanatokat, a semmit, a napot, a betűket a könyvben, és hálás vagyok édesapámnak, hogy a kezembe adta ezt is. Közben felmentem a várba, múzeumok sokaságát néztem meg kívülről, templomokat látogattam, a főtéren a templomtorony csúcsának kiállított darabját tapiztam, és rajta egy karikát megforgattam (ami állítólag a kívánságot megteremti)...rendőrt láttam, ahogy mókásan tanítja az óvis csoportot a közlekedésre, és a gyerekek újjongva, nagyokat sikongatva tapsoltak örömükben. Kis hídakat szeltem át lépteimmel, emlékműveket fotóztam. Délután pedig már egy ismerős arccal találkoztam a főtéri piacon: a kubában nyaraló sráccal. Épp egy lánnyal beszélgettek, és kedvesen érdeklődtek, hogy megy sorom, minden rendben van-e. Hát minden rendben volt, hogyne lenne minden rendben, akkor még a totál bizonytalnság közepette voltam. 

Nap közben azért szervezkedtem, ha már így alakult, továbbutazom önkénteseket látogatni: Krisztát Lipcsében, aztán az angolokat Halleban. Három autót is lefoglaltam a blablán, de mindegyik visszamondta...Szóval elengedtem, elfáradtam. A metróhoz sétálva helyi punkokkal találkoztam, és a H&M mellett ki volt rakva egy rakat kartonpapír. Az agyam forgott, és nem kellett sok idő: spúr maradok, és hazastoppolok. A punkok elláttak tollal, meglepően jófejek voltak. Kartonra felírt szöveggel, a vonatállomás felé vettem az irányt, mostmár tele jókívánsággal a tudatomban. Ott még egy esélyt adtam a Deutsche Bahn-nak, hogy kedvezményes jegyet kínáljon, de továbbra is csak a 21 €-at villogtatta a monitor.

Elindultam gyalog. A vonatállomásnál épp ki van írva a pályákra vezető táblák, így elindultam REGENSBURG felé. Sok gyaloglás után, megálltam egy Merci kereskedésnél. Ott a 23. autó felvett: egy taxis volt munkán kívül, és 2 kisöreget vitt haza. Nem állt meg egyből, de hallottam a féket, és már láttam, hogy vészvillogó, meg tolat...hát mondom ez jó. A taxis elvitt a pályafelvezetőig, ahol 2 sáv van: az egyik közvetlen a pályára megy fel (belső sáv) és a szélső, ahol továbbhaladnak a kocsik...szóval azért cifrán kellett ácsorognom. Sok mosolyt, vállvonogatást kaptam, páran megkérdezték, merre megyek, és volt olyan is, aki szánalommal telt arccal fintorgott a luxusautójában. Meglepő élmény, de többnyire a "fiatalabb" generáció volt az, akik megvető vagy cinikus arccal bámultak, sőt olyan is volt, aki direkt elnézett a másik irányba - de én mindenkire csak továbbra is vigyorogtam:D Kb. 3/4 órát ácsorogtam, mire megint egy piros sort kaptam, és mutogattam a táblát nagy mosollyal az arcomon. Egy pasas azt mondta, el tud vinni kb. félútig. Tök hálás voltam neki, mondom, az is jó, mert már félúton leszek. Végül felajánlotta, hogy szívesen kifizeti a vonatjegyemet, és kirak a vonatállomáson, de én már csakazért is kalandot akartam :D Ezért abba maradtunk, hogy a mekinél, ahol kirakott, ha nem találok kocsit, nem írok neki sms-t és visszajön értem és hazavisz. Végülis, 5 percembe telt, hogy a békéscsabai bácsi a mini tranzitjával beengedjen maga mellé, és majdhogynem házig hozott. Szóval, ismét elmondható: szuper emberek vannak. 

Elfáradtam. Ma töb, mint 25.000 lépést tettem meg a lépésszámláló szerint, és a nap annyira sütött, hogy a bőröm is rendesen megpirult. Sötétedésre is hazaértem.

Egy nagy tanulságot le tudok vonni: a spórolás nem mindig hasznos dolog...szerintem elég sokat költöttem az elmúlt 24 órában :D De tapasztalat...

Rendkívül élménydús nap volt, és csak cseng a fülemben Punnany-tól az "élvezd" című szám...

Még maradt 3 szabadnapom, és igazából az autópálya itt van mellettünk...Ki tudja, milyen tartalommal telik meg a következő 72 óra? :)

Ui.: sajnos a képek feltöltésével most bajban vagyok, de ha érdekel, írj egy üzenetet, és megosztom veled szívesen a galériát.